|
Learn languages (via Skype): Rainer: + 36 20 549 52 97 or + 36 20 334
79 74
|
|
------------------------------
|
|
A várható élettartam emelkedése a
táplálkozással összefüggően az emberi történelem során
30ezer évvel ezelőtt az ember gyűjtögető és
vadász volt, vagy jobban mondva mindenevő, aki
döghússal is beérte. A szénhidrát hiánya
miatt, egy kiegyensúlyozott és rendszeres táplálkozás hiánya miatt az átlagos
várható élettartam 20 év volt.
10ezer évvel ezelőtt az első csoportok
letelepedtek, amit egyrészt a tűz egy jobb felhasználása - nem csak
fűtésként, hanem főzéshez is – tett lehetővé, másrészt pedig a különböző
növényfajták keresztezése és nemesítése és az első állattartás. Ezáltal a várható
élettartam ugrásszerűen csaknem 25-re növekedett.
5ezer évvel ezelőtt a nagyobb közösségek
együttműködése, annak megszervezése és az első raktárak vagy silók megépítése
egy viszonylagos rendszeres élelmiszerrel való ellátást tett lehetővé. A
várható élettartam itt még öt évvel, 30-ra nőtt.
3ezer évvel ezelőtt jött a létfontosságú só
(természetesen nem a mai egészségtelen mennyiségben) nagymértékű elterjedése.
A só kinyerése a bányákból, vagy nagyobb só lepárlómedencékből szükségessé
tette több egyén között az együttműködést. De itt is megmutatkozott egyfajta
javulása a várható élettartamnak 5-tel 35 évre.
A Földközi tengeri élelmiszerpiacok
egyesítésével, először a föníciaiak, görögök, rómaiak és később az arabok és
a keresztes hadjárat által vált az étlap változatosabbá.
Különböző konzerváló módszerek, amelyek az
idő folyamán keletkeztek, mint például sóban, cukorban, zsírban, olajban való
eltevés vagy a füstölés, főzés, sütés, szárítás, szárítva tárolás, vagy
fagyasztás biztosította az év hidegebb, melegebb vagy szárazabb, nedvesebb
időszakaiban az élelmiszerellátást. Vitaminok télen, a friss zöldség vagy
gyümölcs, lehetővé tették az immunrendszer erősödését. E módon érkeztünk a 75
évhez.
A problémák, amelyekkel ma az ipari országok
modern társadalmaiban szembe kell néznünk a túltáplálkozás.
Az élet- és munkafeltételek megváltozása egy
egyre tudatosabb táplálkozást tesz szükségessé. Az idősebb embernek teljesen
másképp kell táplálkoznia, mint a fiatalabbnak. Továbbá, ahogyan ez a rövid
áttekintés mutatja, az ember emésztőrendszere egy egyoldalú vegetáriánus vagy
paleolit táplálkozásra teljesen alkalmatlan.
|
|
-----------------------------------------------
|
|
--------------------------------------------------
|
|
-------------------------------------------------
|
|
---------------------------------------------------
|
|
|
Friday, 15 January 2016
Thursday, 3 December 2015
|
Learn languages (via Skype): Rainer: + 36 20 549 52 97 or + 36 20 334
79 74
|
|
------------------------------
|
|
Melyik korszakban és hol lett volna érdemes élni?
Szüntelenül hallható, hogy az öregek és idősebb emberek a régi
szép időkről ábrándoznak.
Mintha ismét vissza akarnák hozni, mert akkoriban állítólag
minden jobb, sőt tökéletes volt.
Az abortusz tiltott volt; a nők meg sem szólalhattak; emberek
meghaltak, mert az orvostudomány még nem volt annyira fejlett; rasszizmus még
a „jobb” körökben is tetszetősnek számított; nem volt szociális háló; az
óvodáért és iskoláért fizetni kellett, az egyetemekről nem is beszélve; a
lista szinte végtelen...
A történelemkönyvekben csodás és hatalmas uralkodókról beszélnek,
akik a pompás és fényűző életmódjukkal bámulatba ejtettek.
A mesékben hercegek és hercegnők vannak, akik csodaszépek voltak
és a ruháik arannyal, gyémánttal voltak kirakva olyannyira, hogy az ember
ezeket tulajdonképpen már a súlyukból adódóan sem tudta volna viselni.
Nem volt még útlevél, de ez természetesen nem azt jelentette,
hogy az ember utazhatott amikor és ahová csak akart.
Az „arany”-korban Rómában Augustus uralkodása alatt a császár ellenőrizte,
hogy ki hol űzhetett kereskedelmet. A „nagy” Mátyás Magyarországon egy valódi
reneszánsz fejedelem, meggyőzte a tradícionális történetírókat az ő udvarával
és fekete seregével, - amely valószínűleg inkább egy rablóbandára hasonlított
és mindenkit félelemmel töltött el- és
még a legmakacsabbakat is rábírta a sarcfizetésre, vagy ahogy ma nevezik,
adófizetésre.
De hogyan nézett ki a kis emberek élete a történelem folyamán?
Mivel valószínűleg aligha várhattuk volna azt, hogy királyként jöjjünk a világra,
ha egy korábbi időpontban születtünk volna.
Az átlagéletkor az ősi Egyiptomban nagyjából 25-30 év volt, a
középkorban a rendszeres sóellátás miatt egy kicsit magasabb volt, az
okosabbak az uralkodó osztályok között nevezetesen arra jöttek rá, hogy magasabb
adót szedhettek be, ha az egyszerű nép egészségügyileg valamivel jobban el
volt látva. Adam Smith volt az első, aki ezt papírra is vetette.
Hogyan élünk ma? A fejlett országokban az
átlagos várható élettartam 70 év, és a kis emberek is egy meglehetősen szabad
életet vezetnek. Ismét úgy tűnik, hogy a társadalom vezető része felismerte,
hogy egy globálisabb, szabadabb világ több profitot hoz. De ez a liberalizmus kivonja a kis embert az
állam kontrollja alól. És csak néhány okosabb kihasználja ezt az egyszeri
lehetőséget, hogy egy valódi független életet vezessen. Nem szabad viszont
túl korán örülni! Az állam és az egyén közötti érdekellentét ezzel még
nincsen elrendezve.
Ilyen bla-bla David Humetól, a skót
államfilozófustól, hogy az állam egy szerződés a közösség tagjai között, vagy
államférfiak megjegyzései világszerte, hogy ezt a szabadságot még több állami
intézménnyel, törvényekkel, sőt mindenütt felfüggesztett kamerákkal kell
megvédeni (Akinek nincsen titkolni valója, annak félnivalója sincs), kényszerűen
ellenőrzéshez vezet és ezzel minden egyes egyén szabadságainak
korlátozásához.
Egy egyre jobb bankstruktúra és
számítástechnika például lehetővé teszi, hogy pontosan nyomonkövethető legyen
az, hogy ki, mit, mikor és hol vásárolt. Az érv megemlítésével, hogy
bankkártyával sok pénzt lehet spórolni, mindig elfelejtik hozzáfűzni azt a
tényt, hogy a történelem során még sosem volt egy olyan hatalom sem, amely az
ellenőrzési lehetőségeivel ne élt volna vissza.
Mikor tanulja meg végre az ember, hogy ne
hagyja magát megtéveszteni a szép bla-blával, és azt, hogy a szabadság
megfizethetetlen.
Akinek félnivalója nincs, a szabadságtól sem
fél!
|
|
-----------------------------------------------
|
|
--------------------------------------------------
|
|
-------------------------------------------------
|
|
---------------------------------------------------
|
|
|
|
Learn languages (via Skype): Rainer: + 36 20 549 52 97 or + 36 20 334
79 74
|
|
------------------------------
|
|
A szépség és a boldogság
érzése
A különbség vagy az
összefüggés a szépség és boldogság között
18 éves voltam és éppen
egyedül ültem a spanyol hegyekben - egy egész völgy egyedül csak nekem- és azon gondolkodtam, hogyan lehetne a két
fogalmat, a szépséget és boldogságot egymáshoz viszonyítani.
Később olvastam Dantétól az
ő Beatrice-jéről, akit ő valószínűleg sosem ismert közelről; a sötét,
keresztény középkor lovagi költőktől (ők megénekelték a szerelmet = egy
csaknem pogány szerelmet, mert a szegény keresztények számára csak egy valódi
szerelem volt, és az az isten iránt érzett) az angyali várúrhölgyről, akit
csak távolról volt szabad látni; Sapphotól a szerelemről, amelyet ez a nő az
ő kis lakatlan szigetén csak álmában élvezhette; Cyrano de Bergeractól, aki
érzelmes költeményeivel nőket hódított meg másoknak; Faustról, aki az ő
Margarete-jét csak a következő fiatal életében csábította el, vagy ugyancsak
ő, aki a Helenáját csak egy varázskastélyban tudta megtartani maga mellett;
vagy Casanova, aki bár egy szélhámos és csaló volt, megpróbálta a nőket
boldoggá tenni, a legkisebb szándék nélkül, hogy velük maradjon.
Mindezek a férfiak és nők
szerelmesek voltak és szenvedtek a szerelemért. A legtöbb esetben elérték
vagy elérhették volna a célt, de nem voltak, vagy lettek volna vele túl
boldogok. Néha azt lehet gondolni, hogy nem a szerelem tárgya a fontos, hanem
csak a sóvárgás és a vágyakozás. Ebben nem játszik nagy szerepet a szerelmes
és az imádott személy térbeli közelsége vagy távolsága. A döntő csak az, hogy
ettől az érzelemtől legyen elragadtatva, engedni hogy az érzelem elragadjon,
inni belőle, belefulladni, belepusztulni, az utolsó lélegzetet kilehelni érte
és ez idő alatt a célt el nem érni, hogy ezt az ideális szépséget ne rombolja
le, hanem egy szempillantás erejéig örökké tegye.
És ha aztán még valaki arról
is ír és valaki más vele együttérez egy ilyen érzelmi viharban…...
|
|
-----------------------------------------------
|
|
--------------------------------------------------
|
|
-------------------------------------------------
|
|
---------------------------------------------------
|
|
|
Thursday, 26 November 2015
|
Learn languages (via Skype): Rainer: + 36 20 549 52 97 or + 36 20 334
79 74
|
||
------------------------------
|
||
Olajfestészet
freskótechnikával
Vegyük
szemügyre először pontosan ezt a két képet a festészet különböző időszakaiból
és hasonlítsuk össze az alkalmazott rajztechnikákat!
Az egyik egy
kép Sandro Botticelli-től, aki 1445-ben Florence-be született és 1510-ben ott
is halt meg.
A másik egy
kép Henry Raeburn-től, aki 1756-ban Stockbridge-ben született és 1823-ban
Edinburgban halt meg.
Botticelli a
haladó reneszánsz egy festője volt, egy korszakban, amikor Itáliában a
freskó-festészet virágzott. Ez a fajta festészet épületeken belüli és kívüli
falakra specializálódott. Általánosságban csak a meleg Dél Európában
dolgoztak ezzel a technikával. Felvittek egy vékony réteg friss gipszet a
festendő falra (innen jön a freskó= friss) és ráfestettek, mert a friss
színbevonat nagyon szépen beszívódott. Ennek az eljárásnak a hátránya
természetesen az volt, hogy a színek a felületen szétfolytak, a beszívott
színmennyiség nagyon nehezen volt kiszámítható és csak a teljes gipszréteg
eltávolításával volt javítható. Ezért kontúrvonalakkal segített magán a
festő, hogy például a különböző testrészeket láthatóan szétválaszthassa
egymástól.
Az Alpokban
vagy Közép-Európa északi részén ez a fajta falfestészet alig terjedt el, mert
a nyirkos klíma a műveket a legrövidebb időn belül átáztatta volna. Ott a
figyelem elég gyorsan a fa vagy vászon alapra irányult. A freskónál használt
festéket vízben, a vászonra használt festékanyagot viszont egy speciális
olajban oldják. Természetesen ez az olajfesték lényegesen sűrűbb volt és nem
folyt szét a vásznon. Ez lehetővé tett egy festőtechnikát, amelynél sokkal
több hangsúly fektethető a részletekre (gondoljunk csak a német Alfred
Dürerre).
Giorgio Vasari,
aki bejárta egész Itáliát és a „A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek
élete” könyvében leírta ezeket, továbbá elmondja, hogy sok itáliai művész
mindenek előtt Hollandiába és Belgiumba ment, hogy ott megtanulja ezt az új festészeti
technikát. Ezek a vándorfestők
részben visszajöttek Olaszországba, hogy ott is meghonosítsák ezt a
művészetet. És ez pontoson
az, amit most Botticellinél felismerhetünk. A festmény, amit itt példaként
hoztam egy olajfestmény alkalmazott freskófestési technikával.
|
||
-----------------------------------------------
|
||
--------------------------------------------------
|
||
-------------------------------------------------
|
||
---------------------------------------------------
|
||
|
|
Wednesday, 18 November 2015
|
Learn languages (via Skype): Rainer: + 36 20 549 52 97 or + 36 20 334
79 74
|
|
------------------------------
|
|
A zöld Paradicsomtól a sivatagig
Hogy lesz egy esőerdőből vagy egy zöld földből terméketlen
sivatag?
Az ember elpusztítja a természetet, akkor is, ha csak
földműveléssel foglalkozik.
Amikor Mózes a zsidó népet Egyiptomból kivezette, hogy megmutassa
nekik Kánaán földjét, 40 év vándorlás után a sivatagon keresztül Palesztinába
érkeztek. Ma tudjuk, tudományos vizsgálatok által, hogy ott valószínűleg nem
éppen tej és méz folyt, ahogy a Bibliában le van írva, de a csapadékmennyiség
lényegesen több volt, mint manapság.
A narancs, amit ma erről a területről az egész világba
exportálnak, csak úgy tud még nőni, hogy locsolják.
A régi görög mondák arról beszélnek, hogy Apollo a delphoi
sárkányt egy erdőben ölte meg, és később ott épített egy templomot az
Orákulumnak. Acteon, aki a kutyáival
éppen egy szarvast üldözött az erdőn keresztül, amikor Diana-t
megpillantotta, ahogy meztelenül fürdött egy kis tóban.
Titus Livius tájékoztat minket arról, hogy a rómaiaknak egy
hatalmas erdőn keresztül kellett vonulniuk, amikor egyik szomszédjuk ellen
akartak háborút viselni. Azok viszont egyik alkalommal befűrészelték az
összes fát, azzal a céllal, hogy kidöntsék ezeket, miközben a rómaiak
átvonulnak, hogy a fák alá temesse az ellenség hadseregét.
Egy másik római író azt írta, hogy egy majom, amely Gibraltárban
egy fára mászott, ágról ágra lengett, míg elérte a Pireneusokat, anélkül,
hogy a földet egyszer is érintette volna.
Ez a „fagazdagság” később hajóépítéshez volt szükséges.
A rómaiak a birodalmuk legnagyobb terjeszkedésének idejében éppen
a Duna és Tisza közötti kis síkságot hagyták ki, mert ez mocsárból és erdőből
állt és ők ott a híres teknősbéka harci alakzatot nem tudták volna
alkalmazni. A magyarok a kis pónijaikkal elrejtőztek ezekben az ingoványokban
a német lovagok elől, akik a nagy lovaikkal és nehéz páncélzatukkal azonnal
elsüllyedtek volna a mocsárban. Ez csak Béla idejében változott, aki a
tatárjárás után ott árkot ásatott, azzal a vizet lefolyatta, hogy a földet
mezőgazdaságilag használhatóvá tegye.
Walesben a katolicizmus még hosszú ideig tartotta magát, mert a
barbár angolok, szászok és később a normannok nem merészkedtek a mocsaras
területre, és az angol király ezt a területet csak akkor tudta bevenni miután
sikerült kiszárítani és erdőtleníteni. Észak- és Nyugat-Európa a
mezőgazdasági pusztulástól megkímélve maradtak, mert a túlnépesedés kiutat
talált Amerikába.
Láthatjuk a kis történelmi áttekintés nyomán, hogy még az
elővigyázatos vagy bio-gazdálkodás is a föld vagy a természet pusztulásához
vezet.
Erre a problémára a megoldás a Föld népességének csökkentése
lenne, nagyjából 10 millió lakóra, ami lehetőséget adna a természetnek arra,
hogy megfelelően regenerálódjon.
Nagyon vicces meghallgatni néhány politikust, akik felelőtlen
módon egy szükséges népességnövekedésről beszélnek, különösön akkor, ha az
ember arra gondol, hogy Európa (az EU területe) India, Kína, Indonézia, és Malajzia után a Föld legnépesebb területei.
|
|
-----------------------------------------------
|
|
--------------------------------------------------
|
|
-------------------------------------------------
|
|
---------------------------------------------------
|
|
|
Friday, 13 November 2015
|
Learn languages (via Skype): Rainer: + 36 20 549 52 97 or + 36 20 334
79 74
|
|
------------------------------
|
|
Önkritika, avagy „mi és ők”!
Mit jelent hát a bal, liberális vagy toleráns? A
jobboldaliak számára ezek az emberek buzik és hazaárulók. Számunkra ezek a
fogalmak egyáltalán nem jelentenek semmit, kivéve, hogy mi tulajdonképpen
semmivel és senkivel sem, hanem csak saját magunkkal akarunk foglalkozni.
Mit tettünk akkor, amikor egy ilyen szegény, fanatikus,
vallásos, nacionalista emberrel találkoztunk, sőt, talán még beszéltünk is
vele? Csak mosolyogtunk rajta. De amikor mi valóban, igazán vele
foglalkoztunk, akkor nevettünk csak igazán rajta. Erősnek éreztük magunkat,
önállónak és függetlennek.
Mi a színpadjainkon vagy előtte ültünk és örültünk a
modern darabjainknak, szemügyre vettük a legújabb, legmodernebb
műalkotásokat, amelyeket legtöbbször mi magunk sem értettünk (minél
érthetetlenebb és modernebb volt a művészetünk, annál lelkesebbek voltunk, és
megvetettük azokat, akik nem akartak vagy nem tudtak minket követni) és
lepillantottunk ezekre a szegény, szenvedő jobbosokra.
Mi modernek voltunk, divatosak, gazdagok és sikeresek.
Nem azért, mert toleránsak voltunk, hanem azért, mert semmivel és senkivel
nem foglalkoztunk, csak saját magunkkal. Elvettük tőlük a legszebb nőiket, és
több, mint szembeötlőek, feltűnőek voltunk. Bosszút esküdtek!
Amit ma látunk, az a meg nem értettek, figyelmen kívül
hagyottak, kitaszítottak, néha a nemzetek által megvetettek bosszúja. Azt
gondoltuk, hogy ez a szellem már réges-régen kihalt, régóta hat lábnyira a
föld alatt fekszik.
Mi tényleg azt gondoltunk, hogy a jobboldali emberek
tanultak valamit. De kitől tanulhattak volna, ha nem tőlünk? Mi nem akartunk
velük foglalkozni. Elégedettek voltunk önmagunkkal. Amikor mi már annyira
okosak voltunk és gondoltuk, hogy mindenekfelett állunk és meg voltunk győzve
arról, hogy a mi utunk az út a jövőbe, akkor nekünk nem lett volna szabad a
nemzetnek ezeket a szegény, meg nem értett jobboldali gyermekeket annyira
magányosan és egyedül hátrahagyni. Most bosszút állnak, és ez a bosszú
keserű, nem csak számunkra, hanem önmaguk számára is. Nem hiszem, hogy ők ezt
észreveszik, mert mi sem akartuk észrevenni, ahogy ők szenvedtek, azzal a
különbséggel, hogy ezek zombik, akik éppen a saját fájdalmukat sem érzik.
|
|
-----------------------------------------------
|
|
--------------------------------------------------
|
|
-------------------------------------------------
|
|
---------------------------------------------------
|
|
|
Subscribe to:
Comments (Atom)