|
Learn languages (via Skype): Rainer: + 36 20 549 52 97 or + 36 20 334
79 74
|
|
------------------------------
|
|
Önkritika, avagy „mi és ők”!
Mit jelent hát a bal, liberális vagy toleráns? A
jobboldaliak számára ezek az emberek buzik és hazaárulók. Számunkra ezek a
fogalmak egyáltalán nem jelentenek semmit, kivéve, hogy mi tulajdonképpen
semmivel és senkivel sem, hanem csak saját magunkkal akarunk foglalkozni.
Mit tettünk akkor, amikor egy ilyen szegény, fanatikus,
vallásos, nacionalista emberrel találkoztunk, sőt, talán még beszéltünk is
vele? Csak mosolyogtunk rajta. De amikor mi valóban, igazán vele
foglalkoztunk, akkor nevettünk csak igazán rajta. Erősnek éreztük magunkat,
önállónak és függetlennek.
Mi a színpadjainkon vagy előtte ültünk és örültünk a
modern darabjainknak, szemügyre vettük a legújabb, legmodernebb
műalkotásokat, amelyeket legtöbbször mi magunk sem értettünk (minél
érthetetlenebb és modernebb volt a művészetünk, annál lelkesebbek voltunk, és
megvetettük azokat, akik nem akartak vagy nem tudtak minket követni) és
lepillantottunk ezekre a szegény, szenvedő jobbosokra.
Mi modernek voltunk, divatosak, gazdagok és sikeresek.
Nem azért, mert toleránsak voltunk, hanem azért, mert semmivel és senkivel
nem foglalkoztunk, csak saját magunkkal. Elvettük tőlük a legszebb nőiket, és
több, mint szembeötlőek, feltűnőek voltunk. Bosszút esküdtek!
Amit ma látunk, az a meg nem értettek, figyelmen kívül
hagyottak, kitaszítottak, néha a nemzetek által megvetettek bosszúja. Azt
gondoltuk, hogy ez a szellem már réges-régen kihalt, régóta hat lábnyira a
föld alatt fekszik.
Mi tényleg azt gondoltunk, hogy a jobboldali emberek
tanultak valamit. De kitől tanulhattak volna, ha nem tőlünk? Mi nem akartunk
velük foglalkozni. Elégedettek voltunk önmagunkkal. Amikor mi már annyira
okosak voltunk és gondoltuk, hogy mindenekfelett állunk és meg voltunk győzve
arról, hogy a mi utunk az út a jövőbe, akkor nekünk nem lett volna szabad a
nemzetnek ezeket a szegény, meg nem értett jobboldali gyermekeket annyira
magányosan és egyedül hátrahagyni. Most bosszút állnak, és ez a bosszú
keserű, nem csak számunkra, hanem önmaguk számára is. Nem hiszem, hogy ők ezt
észreveszik, mert mi sem akartuk észrevenni, ahogy ők szenvedtek, azzal a
különbséggel, hogy ezek zombik, akik éppen a saját fájdalmukat sem érzik.
|
|
-----------------------------------------------
|
|
--------------------------------------------------
|
|
-------------------------------------------------
|
|
---------------------------------------------------
|
|
|
Friday, 13 November 2015
|
Learn languages (via Skype): Rainer: + 36 20 549 52 97 or + 36 20 334
79 74
|
|
------------------------------
|
|
Az engedetlen falevél
Már régóta csüngött...Ha gyümölcs lett volna, akkor már
túlérve a földre kellett volna hullania. De nem tőle függött, hogy még mindig
ott kellett lógnia. A fa szorosan tartotta őt, nem akarta elengedni.
“Hová akarsz menni?” kérdezte a kis sarját.
“Rendben van, itt csüngök nagyon magasan és nagyon sokat
látok…De mi van emögött, a horizont mögött?” felelte a levél.
„Miért érdekel az téged? Miért nem kérdezed meg a
felhőket vagy a madarakat, amelyek melletted az ágon csücsülnek?” kritizálta
őt a többi levél.
“Én a saját tapasztalataimat akarom összegyűjteni,
mindent az én érzékeimmel megfogni!”
A körülálló fák és leveleik is gyanakvó szemekkel néztek
erre a levélre. Nem tetszett nekik, hogy valaki másképp gondolkodott és
valami mást akart, mint ők.
“Hogy lehet valaki ennyire önfejű és aszociális”gondolták
magukban.
A levél néha magányosnak és meg nem értettnek érezte
magát. Mi volt a bűne? Bűn lett volna egy kicsit álmodozni, a gondolatait a
madarak után küldeni… és….?
Ott lógott és tényleg csak lógott, többé nem tartotta
magát feszesen, őt tartották. Tartotta őt a fa, aki nem akarta elengedni.
És akkor jött a szél a segítségére. Ez az égi gyermek
többször erősen megfújta a fát. A fa sóhajtozott, mert ő egyik szeretett
gyermekét sem akarta elveszíteni. A levelek sikoltottak, mert féltek. Félelem
az ismeretlentől. Csak a kis engedetlen falevél örült, rázkódott a vaskézben,
amely nem akarta elengedni.
És hirtelen elrepült a levegőben, szabad volt. Élvezte a
súlytalanságot. A szél játszott vele, fújta ide és oda… És a levél repült
egyre feljebb és feljebb. Hallatszott, ahogy a levelek magas hangon rémülten
kiáltottak és a fák mély hangjukon mérgesen utánakiáltottak.
“Mit akarsz, mit csinálsz?”
De a levél nem akarta őket többet meghallani. Repült és
szabad volt. Akkor a szél nyugodtabbá, csendesebbé vált és lassan teljesen
abbahagyta a fújást. A levél lassan egyre lejjebb és lejjebb ereszkedett.
Elég távol volt az ő fájától, de ott álltak más fák.
“Honnan jössz? Hová tartasz?
Miért hagytad el a fádat? Miért hagytad ott a biztonságodat?”
Szerencsére a mi levelünk
nem hallotta az utolsó kérdést, különben azon gondolkodott volna, hogy minden fa és levél mindenhol
ugyanolyan.
Beleesett egy kis
patakba, amelyben már más levelek táncoltak a hullámokon. Ők együtt
játszottak bújócskát, körtáncot és még sok mást is. Most, ahol néhány
útitársat talált, akik ugyanúgy gondolkoztak, mint ő maga, még jobban élvezte
a kalandot. Együtt úsztak, táncoltak, váltak szét egymástól, új barátokat
ismertek meg, gyönyörű tájakat láttak, a patak egyre szélesebbé vált, folyóvá
változott és végül a tengerbe folyt. Milyen csodás az élet, gondolta a levél.
Véget ért aztán a nyár.
A levél kisodródott a
partra, beásta magát a földbe, hogy a következő évben mint kis fakezdemény a
napvilágot láthasson.
Reméljük, hogy a mi levelünk
tanult valamit és egyszer a saját leveleinek nem azt meséli majd, hogy az
élet veszélyes.
|
|
-----------------------------------------------
|
|
--------------------------------------------------
|
|
-------------------------------------------------
|
|
---------------------------------------------------
|
|
|
|
Learn languages (via Skype): Rainer: + 36 20 549 52 97 or + 36 20 334
79 74
|
|
------------------------------
|
|
1)
|
|
-----------------------------------------------
|
|
--------------------------------------------------
|
|
-------------------------------------------------
|
|
---------------------------------------------------
|
|
|
Tuesday, 10 November 2015
|
Learn languages (via Skype): Rainer: + 36 20 549 52 97 or + 36 20 334
79 74
|
|
------------------------------
|
|
Adam Smithről és az ő nem létező „láthatatlan kezéről”
Amikor Adam Smitről és az ő művéről „A nemzetek
gazdagsága” (The wealt of nations) beszélünk, megjelenik újra és újra a
„láthatatlan kéz” fogalma. Ez azt mutatja, hogy ezek az emberek vagy nem
olvasták a könyvét, vagy nem értették.
Lényegében Smith itt három országot hasonlít össze az
1750-es évekből:
- Nagy-Britannia
- Franciaország
- Észak-Amerika angol gyarmatai
Franciaországban ebben az időben egy, a király által
ellenőrzött és központi irányítású gazdaság volt. Nagy-Britanniában egy
parlamentarizmus volt különböző érdekcsoportokkal, akik magukat a
parlamentben képviseltették. És az angol gyarmatok Észak-Amerikában, amelyek
nem voltak ténylegesen Anglia által ellenőrizve, mert már csak egy utazás oda
és vissza hat hónapot vett igénybe.
Sok adatot gyűjtött össze:
- népességnövekedésről
– gazdasági növekedésről
– ár fejlődésről
Ennek segítségével ahhoz a megállapításhoz jutott, hogy a
gazdaság akkor fejlődik legjobban, amikor nem az állam által van irányítva,
hanem szabadon kibontakozhat.
De akkor honnan jött az a tévelképzelés, hogy Adam Smith
egy „láthatatlan kézről” írt?
Az európai világ akkoriban egy „arisztotelészi” világkép
szerint élt. Mindent meg kellett szervezni és mindennek szervezettnek kellett
lennie. A világot isten teremtette és így a gazdaságot is irányítani kellett.
Azt, hogy a gazdaság önmagát szabályozza egyszerűen nem tudták elképzelni.
Később ezt a gondolatot az önszabályozásról Charles Darwin átvette, hogy
felépíthesse az elméletét az evolúcióról. Egy további fontos rész foglalkozik
a védővám következményével a belpiacra (a rendelkezésre álló termékek minősége,
ár-fejlődés). Itt Hollandiát veszi példaként.
Ott a városok, egy fajta szabadvárosok, nagyon erősek
voltak, és ezekben a falakkal körbevett településekben céheket alapítottak,
amelyek nem csak egy harcképes védelmi csapatot állítottak fel, hanem a településen
belüli kereskedelmet is kontrollálták. Egy kisiparos tagja kellett, hogy
legyen ennek a céhnek (ebből jött később a valuta neve: „Gilde – Gulden”),
ahhoz, hogy a foglalkozását űzhesse. Ily módon az ő üzlete a városon kívüli
konkurenciától védve volt. Csak a vevő számára volt gyakran rossz, mert a
silány árut egy magasabb áron kellett megvásárolniuk.
Ha ma egy politikus azt mondja, hogy a mi munkahelyeinket
meg kell védeni, akkor mindig arra gondolok, hogy: A fenébe, most már megint
ócska terméket kell drágán vennem
A piacon nekem is
konkurenciaképesnek kell lennem. Miért nem érvényes ez mindenki számára?
|
|
-----------------------------------------------
|
|
--------------------------------------------------
|
|
-------------------------------------------------
|
|
---------------------------------------------------
|
|
|
|
Learn languages (via Skype): Rainer: + 36 20 549 52 97 or + 36 20 334
79 74
|
|
------------------------------
|
|
1)
|
|
-----------------------------------------------
|
|
--------------------------------------------------
|
|
-------------------------------------------------
|
|
---------------------------------------------------
|
|
|
|
Learn languages (via Skype): Rainer: + 36 20 549 52 97 or + 36 20 334
79 74
|
|
------------------------------
|
|
1)
|
|
-----------------------------------------------
|
|
--------------------------------------------------
|
|
-------------------------------------------------
|
|
---------------------------------------------------
|
|
|
|
Learn languages (via Skype): Rainer: + 36 20 549 52 97 or + 36 20 334
79 74
|
|
------------------------------
|
|
1)
|
|
-----------------------------------------------
|
|
--------------------------------------------------
|
|
-------------------------------------------------
|
|
---------------------------------------------------
|
|
|
Subscribe to:
Posts (Atom)